HAJRÁ PÉCSI VSK !!



A szakosztályról


A Pécsi Vasutas Sportkör (PVSK) 1919. augusztus 23-án alakult és azóta folyamatosan működik. A női kosárlabda az 1950-es években kezdte meg munkáját, de sokáig csak felnőtt csapat volt a szakosztályon belül. A női utánpótlást Varga Ferenc szakosztály vezető indította útjára, az ő munkássága alapozta meg a későbbi évek sikeres szereplését.

Fontos számunkra, hogy a városban működő mindenkori élvonalbeli csapat(ok) számára neveljünk utánpótlást, valamint, hogy válogatott szintű játékosokat neveljünk ki a magyar kosárlabda sport számára. Női utánpótlást nevelő szakosztályunk a tehetségek gondozása terén már szép eredményeket ért el. A különböző korosztályos bajnokságon indított csapatainkból (U11, U12, U13, U15, U17, U19) évről évre korosztályos válogatott játékosokat adunk a nemzeti csapatnak. A 2011/2012-es szezonban az U16-os válogatottban Kaposi Pálma, az U18-as válogatottban Balla Dorottya (valamint bő kerettag volt Szücs Réka, Sánta Petra és Raus Vivien) képviselték egyesületünket. Játékosaink sora az Nemzeti Sport Intézet által életre keltett Héraklesz programban is érdekelt, részt vesznek a válogatott eseményein. A 2013/2014-es szezon után, országosan is egyedülálló módon U19 csapatunkból 10 főt tudunk felnőtt csapatok felé irányítani, ezzel is bizonyítva a szakosztálynál folyó kiváló munkát.

Egyesületünk ötszörös országos junior bajnok (2001, 2007, 2008, 2009, 2012), többször az NBI/B-s bajnokságot is megnyerve (2003, 2010) NB I. A csoportos jogot szereztünk utánpótlás játékosainkkal kiálló csapatunkkal.

A korosztályos bajnokságok döntőin rendszerint a legjobb négy hely valamelyikén végzünk. A 2011/2012-es évet követően a PEAC NB I. / A csoportos csapatának hat játékost adtunk (Szamosi A., Csutorás F., Balla D., Raus V., Sánta P., Szücs R.). Nálunk nevelkedett, válogatott sportolók: Fegyverneky Zsófia, Czukor Tünde, Kocsis Boglárka, Keller Annamária, Raksányi Krisztina, Sarok Nikolett, Balla Bernadett, Czirják Noémi, Tamás Rita, és még sokan mások.

A szakosztály taglétszáma jelenleg 160 fő leány. A 2011/2012-es szezontól 10 csapatot indítottunk az MKOSZ különböző versenyrendszereiben, így mindenkinek kellő mennyiségű és minőségű mérkőzést tudtunk és jelenleg is tudunk biztosítani. Edzői létszámunkat a társasági adókedvezmény bevezetése után bővíteni tudtuk, így jelenleg 15 csapatunk mellett 13 edző dolgozik. Az ő folyamatos képzésük is fontos szempont, így a férfi szakosztállyal közösen minden hónapban továbbképzést tartunk.

A 2012/2013-as szezonban szintén a fiúkkal közösen életre hívtuk a PVSK Párduc Panda Kupát, mely az előkészítős csoportok házi bajnokságát jelenti. Ez a korosztály eddig semmilyen versenyen nem szerepelt, így kézenfekvő volt, hogy részükre egyesületen belül hozunk létre bajnokságot.

Célunk, hogy tovább növeljük munkánk eredményességét, több, válogatot, illetve a későbbiekben NBI-es játékost tudjunk nevelni.

Iroda:

Pécsi VSK Női
Kosárlabda Utánpótlás
7622 Pécs,
Verseny utca 11.
Tel: 06 20 568-8111

Link:

www.pvsk-parducok.hu
www.pvsk.hu www.kosarsport.hu