Mai nap
| Következő mérkőzés: | ||
| Csata DSE | - | PVSK Kadett |
| február 08. szerda 16:00 | ||
| Előző mérkőzés: | ||
| Autópark PVSK | - | AKSC Szekszárd |
| 60 | 39 | |
|
||
| február 02. csütörtök 17:00 | ||
Keresés
Ilyen volt a zalakarosi torna- edzői szemmel
Dátum: 2010. augusztus 23. 08:05:00
A zalakarosi tornát veretlenül nyerte kadett csapatunk, ennek apropójából Meszler Balázs edzőt kértük, értékelje kicsit a látottakat.
"Örülök, hogy mindhárom mérkőzésen sikerült elhoznunk a győzelmet, azonban mi ezen a tornán az általunk kitűzött célokra hajtottunk- A legfontosabb feladatuk a lányoknak az volt, hogy „hajtsák szét” az ellenfeleket, amit jelen állapotunkhoz képest maximálisan teljesítettek. A jelen állapot alatt pedig a felkészülés ezen szakaszát értem, ahol kemény termi és atlétikai edzéseken vagyunk túl. Nagyon jó felmérés volt ez a torna számomra is, hogy fizikailag és mentálisan hol tartunk. Látszik, hogy a lányok jelenleg vevők a kemény munkára, mindent ki akarnak préselni magukból. Csak remélni tudom, hogy ez az iskola beindulása mellett is meg fog maradni.
A csapat összetételéből adódóan rá vagyunk kényszerítve a rohanásra, hiszen átlagmagasságunk nem vetekszik a legtöbb élcsapatéval. Ahhoz, hogy mi is ezek közé az élcsapatok közé tartozzunk, muszáj a lányoknak a legmagasabb hőfokon pörögni. Ebbe belecsúszhat sok hiba, eladott labda, elhibázott dobás, elkapkodott megoldások, amit mutatnak a torna statisztikái is. Elsősorban a dobószázalékokban volt ez most érezhető, viszont rengeteg dobással próbálkozhattunk a felpörgött játéknak köszönhetően. Még csak az alapozás közepén járunk, tehát bőven van időnk ezeken dolgozni, azonban még jó ideig a fizikumon a főszerep.
Nagyon szeretnénk a legjobb 8 közé bekerülni! Szerencsére a lányok sikeréhesek és motiváltak. A tavalyi évben még nem voltunk elég érettek a döntőre, sőt a közelébe sem sikerült érnünk, előtte való évben pedig szerencsétlenül jött ki nekik a keresztjáték. Idén viszont nincs mese, ott
kell lenni!"